Tari Annamária

Azt gondolnánk, egy párkapcsolat olyan szövetség, ami azt is biztosítja, hogy a felek soha nem érzik magukat egyedül a világban. Mégis sokan élnek úgy, hogy a kialakított páros nem adja a biztonság és védettség érzését. Rengeteg emóció hullámzik ilyenkor a felekben, nagy kérdés, hogy mi is akkor a kötőszövet kettejük között. A XXI. század és az online tér, a tömegmédia és az általuk keltett érzelmek komoly befolyást gyakorolnak lelki folyamatainkra. A „relationshopping” korában hogyan lehet kialakítani a nyugalmat és elkerülni a magányosság érzését…miközben rengetegen vesznek körül minket.

Tari Annamária klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus.

Rendszeresen publikál és előadásokat tart. Első könyve, mely a kamaszkor pszichológiájával foglalkozott, Intim szféra címmel 2003-ban jelent meg, hasonló címmel, mint a VIVA Tv-n hosszan futó műsora, mely ismertté tette. 2007-ben látott napvilágot Sejtem című kötete, mely a daganatos betegségek pszichológiáját taglalja.

Több éve rendszeresen foglalkozik a fogyasztói társadalom hatásaival, a média és az emberi tényezők összefüggéseivel, a társadalmi változások egyénekre ható vonásaival. 2010-ben megjelent könyve az Y generációt helyezi a középpontba.

2011-ben írta meg a Z generáció című kötetét, mely az Információs Korban élő kiskamaszok/kamaszok magatartásváltozásaival és a felnőtt társadalom működésével foglalkozik. 2013-ban a Ki a fontos Én vagy Én című kötete a magánéletünkben is mélyülő társadalmi nárcizmust és az online és offline tér kapcsolatát, hatásait elemzi az X generáció szempontjából.

2015 februárjában jelent meg a Rád találni című kötete, mely az Index/Dívány/Kettőslátás rovatában megjelent – Horváth Gergellyel közösen írt – publicisztikáiból válogat. 2015. decemberében megjelent Generációk online című kötetében az online tér és az emberi kapcsolatok változásait vizsgálja.